Norris dobogós helyezésekért fohászkodik a McLarennél - F1VILÁG.HU

Norris dobogós helyezésekért fohászkodik a McLarennél

HIRDETÉS
Lando Norris számára kevés volt a 2022-es szezon során elért egy dobogós helyezés, amit a szerencsének is köszönhet. Azért fohászkodik, hogy gyorsabb legyen a McLaren.
Lando Norris, McLaren, in the garage with engineers

Bár az idei Forma-1-es szezon során a McLaren volt az egyetlen istálló a három nagycsapat mellett, amely képes volt dobogós helyezést elérni, Lando Norrisék mégsem lehetnek elégedettek az évükkel. 2021-hez képest egy pozíciót rontottak, így csak az ötödikek lettek a konstruktőri tabellán, ráadásul meglehetősen sokat hullámzott a teljesítményük. Az imolai harmadik helyezését csak vigaszdíjként tudja értékelni, miközben arra vágyik, hogy saját erőből képes legyen felállni a pódiumra.

„Egy dobogós helyezés mindig jelent valamit. Számomra és a csapat számára is. Egy viszont nem elég. Egyetlen alkalom olyan, mintha szerencsénk lett volna, vagy ilyesmi. Nem voltunk elég gyorsak ahhoz, hogy alanyi jogon ott legyünk. Sokkal előrébb végeztünk, mint azt megérdemeltük volna. Azt akarjuk érezni, hogy tényleg megérdemeljük. Egy alkalom nekem nem elég” – hangsúlyozta Norris.

A brit pilóta szerint a McLaren tagjai mindent megtesznek a fejlődés érdekében, amihez a küzdelmes 2022-es szezon tanulságai sokat hozzáadhatnak.

„Mindenki keményen dolgozik. Mindenki tisztában van vele, mennyire nehéz szezonunk volt. Voltunk fent és lent is. Volt olyan hétvégénk [Abu Dhabi], amikor gyorsak voltunk, de Brazíliában megéltük a szezon egyik legrosszabb versenyét. Az utolsó két hét során megéltük az év legnagyobb mély- és csúcspontját. Sok mindent meg kell még értenünk, és jövőre előrébb kell lépnünk. Mindenki ezért dolgozik.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!