Vettel: Próbáltuk nem észrevenni az igazságot - F1VILÁG.HU

Vettel: Próbáltuk nem észrevenni az igazságot

HIRDETÉS
Sebastian Vettel szerint a Ferrari Forma-1-es csapata a 2019-es szezon első felében igyekezett nem tudomást venni a valóságról, miközben egyre jobban lemaradtak riválisuktól, a Mercedestől.
Sebastian Vettel Ferrari

Habár a Ferrari remekelt a téli teszteken, a szezon első versenyén, Ausztráliában gyakorlatilag a földbe döngölte az olaszokat a Mercedes, mely az évad elején sorozatban öt kettős győzelmet szerzett, és megnyerte a szezon első nyolc futamát.

A Ferrarinak a nyári szünet előtt nem is sikerült győznie, Charles Leclerc végül az augusztusi Belga Nagydíjon törte meg a jeget.

Sebastian Vettel – aki idén eddig egy versenyt nyert meg – nemrég arról beszélt, a Ferrari „elég nyugodt” maradt a „hihetetlen” első teszthét után, és váratlanul érte a csapatot a szezon elején nyújtott teljesítmény.

„Azon a ponton nem adod fel, de rájössz, hogy nem vagy olyan helyzetben, mint amilyenben lenni akarsz” – mondta Vettel a Motorsport.com című lapnak.

„Ilyenkor magaddal harcolsz először, mert túl messze vagy attól, hogy a többiekkel csatázz, vagy épp a Mercedesszel, akik csak erősödtek, és versenyről versenyre jobbá váltak.”

„Először próbáltuk megtalálni a formánkat, és amint sikerült, rá kellett jönnünk, hogy le vagyunk maradva. És aztán az európai versenyekkel, illetve a ténnyel, hogy nem tudunk egyik napról a másikra változtatni a helyzeten, teljesen világossá vált, hogy nagyon nehéz dolgunk lesz.”

Vettel azt mondja, „nagyon hamar elég reálisan” látták, hogy idén sem fogják megnyerni a bajnokságot.

A Ferrari versenyzője viszont hozzátette, ilyen körülmények között „próbálod ellökni az efféle dolgokat, mert bizonyítani akarod az ellenkezőjét”.

„És aztán újra meg újra elbuksz, nem tudod bizonyítani az ellenkezőjét, és… mintha látnád az igazságot, de próbálnád nem észrevenni. Nem jó érzés. De végül muszáj. Azt gondolom, hogy három, négy vagy öt versenyig még próbálod eltolni ezt magadtól, de aztán ki kell mondanod, hogy ’oké, ez van’, és ez is sokat segíthet!”

Hirdetés

„Ha egy konkrét pillanatban jön el, amikor azt mondod, hogy ’oké, ezek a tények’, és aztán realizálod a helyzetet, az elég kemény tud lenni. Az ember próbálkozik, próbálkozik, és egy ponton ráeszmélsz – ez kevésbé fáj, de attól még szívás.”

Fotó: Scuderia Ferrari

Vettel hozzátette, sokat küszködött azzal, hogy „mindennel megbirkózzon” a biztató téli tesztek után.

„Elveszítettük ezt az érzést, és sokáig küszködtünk a visszanyerésével. Elég világos volt, hogy mi hiányzik – az viszont már kevésbé, hogy miképp oldjuk meg. És amikor világossá válik, hogy hogyan oldjuk meg, időbe telik megoldani, hiszen nem elég csak megnyomni a ’nyomtatás’ gombot. A bizalom kérdése volt az egész. Megjósolni, hogy merre megy el, és tudni, hogy mi fog történni.”

„Ha ezeket a dolgokat előre tudod jelezni, meg tudod jósolni, akkor többet ki tudsz hozni magadból, és végső soron az autóból is.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!