A GPDA aggódik az éjszakai verseny miatt - F1VILÁG.HU

A GPDA aggódik az éjszakai verseny miatt

HIRDETÉS

A Versenyzők Érdekvédelmi Szervezete (GPDA) komolyan aggódik a sport történetének első éjszakai megmérettetése miatt, ugyanis attól tart, hogy nem lesznek megfelelőek a látási viszonyok, különösen akkor, ha netán elkezd szakadni az eső a szingapúri utcai ringen.

A Versenyzők Érdekvédelmi Szervezete (GPDA) komolyan aggódik a sport történetének első éjszakai megmérettetése miatt, ugyanis attól tart, hogy nem lesznek megfelelőek a látási viszonyok, különösen akkor, ha netán elkezd szakadni az eső a szingapúri utcai ringen.

A versenyzők számára abszolút új lesz az éjszakai körözés, ugyanis a jövő hónapban megrendezésre kerülő Szingapúri Nagydíj előtt nem lesz lehetőségük kivilágított pályán tesztelni, csakis a pénteki szabadedzések állnak majd rendelkezésükre, hogy valamelyest hozzászokjanak a körülményekhez.

“Még mindig nem tudjuk, hogy mi lesz a hétvége menetrendje” – mondta a GPDA elnöke, Jarno Trulli, célozva ezzel arra, hogy hivatalosan még nem erősítették meg, hogy későbbi időpontra teszik a pénteki edzéseket, hogy az első másfélórás tréning is sötétben kerüljön megrendezésre.

“Egy kicsit aggódunk a hétvége miatt, mert nem igazán tudjuk, hogy mire számítsunk. Úgy megyünk oda, hogy nem teszteltünk előtte, tehát fogalmunk sem lesz arról, hogy mi fogad majd bennünket. Éjszakai verseny lesz, ahol akár eshet is az eső, ami további biztonsági kérdéseket vethet fel.”

“Megmondom őszintén, hogy nem érzem túl kényelmesen magam” – folytatta a Toyota olasz pilótája, aki úgy gondolja, hogy a MotoGP mezőnyét sem lehet kifaggatni arról, milyen is éjszaka versenyezni, pedig az idei szezonnyitó kivilágított pályán került megrendezésre a gyorsasági motoros világbajnokságban.

“Teljesen más egy motort és egy autót vezetni. Nem is beszélve arról, hogy ők egy sima pályán versenyeztek, mi pedig utcai ringen fogunk körözni. Nekik voltak bukótereik, nekünk csak a fal van” – tette hozzá Trulli.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!