A Ferrari leiskolázta a mezőnyt Franciaországban - F1VILÁG.HU

A Ferrari leiskolázta a mezőnyt Franciaországban

HIRDETÉS

A Ferrari duója, Kimi Raikkönen és Felipe Massa végzett az élen a Francia Nagydíj szombat délutáni időmérő edzésén, ahol az olaszoknak egyszerűen nem volt ellenfele. A harmadik Hamilton lett, akit Alonso követett a negyedik helyen. A bajnokság éllovasa, Kubica a hetedik.

A Ferrari duója, Kimi Raikkönen és Felipe Massa végzett az élen a Francia Nagydíj szombat délutáni időmérő edzésén, ahol az olaszoknak egyszerűen nem volt ellenfele. A harmadik Hamilton lett, akit Alonso követett a negyedik helyen. A bajnokság éllovasa, Kubica a hetedik.

Első etap

Ahogy az lenni szokott, az első öt percben csak a kisebb csapatok versenyzői köröztek a pályán, míg meg nem érkezett a Ferrari brazilja, Felipe Massa, aki a nagyok közül elsőként teljesítette gyorskörét, és nem meglepő módon azonnal átvette a vezetést.

A világbajnoki címvédő, Kimi Raikkönen három századdal lemaradva márkatársától, első gyorskörén a második pozícióban landolt, miközben a McLaren duója is megérkezett.

Először Kovalainen, majd Hamilton állt az élre, akik közé nem sokkal később Raikkönen és Massa ékelődött be, akik tovább javítottak korábbi időeredményükön.

A Renault spanyol versenyzője, Fernando Alonso, Kovalainent megelőzve, ideiglenesen felugrott a negyedik helyre, miközben csapattársa, Nelsinho Piquet, aki megnyerte a délelőtti tréninget, első gyorskörén csak a tizenkettedik helyre kormányozta Renault-ját.

A BMW Sauber versenyzői – már nem először az idei évben – ismét az utolsó öt percre hagyták a döntést. Kubica első mért körén csak a tizennegyedik lett, és bár következő gyorskörén javított, így is csak a kilencedik helyen landolt a keményebb keverékű gumikon.

Bár Nick Heidfeld a hét elején adott nyilatkozatában elmondta, sikerült közelebb kerülnie az időmérőn fellépő problémák megoldásához, a német versenyző egyszerűen nem találta a fogást az F1.08-ason, és három gyorskör után is a kieső zónában tanyázott.

Időközben Felipe Massa parádés időt ment, és 1:15.024-gyel hat tizedet adva az addig élen álló Hamiltonnak, átvette a vezetést. A Ferrari finnje, Kimi Raikkönen is dobbantott egyet, és 1:15.133-as idejével felugrott a második helyre az időközben a harmadik pozíciót megkaparintó Jarno Trulli elé.

A végére a BMW – több csapattal egyetemben – feltette versenyzői autójára a lágyabb keverékű gumikat, melyeken Kubica az ötödik, Heidfeld pedig a 12. helyre ugrott fel, ezzel bebiztosítva továbbjutásukat a második körbe.

Hirdetés

Alonso a parádésan szereplő Glock mögött a hetedik lett, míg az eddig küszködő Piquet a kilencedik helyen fejezte be az első tréninget.

Az első etap után a következő versenyzők búcsúztak: Kazuki Nakajima (Williams), Jenson Button (Honda), Rubens Barrichello (Honda), Giancarlo Fisichella (Force India), és Adrian Sutil (Force India).

Második etap

Az első öt perc eseménytelen volt, mindenki a boxban várakozott. Tíz perccel az etap vége előtt azonban folyamatosan jöttek ki a versenyzők, csak a BMW Sauber párosa várt még a garázsban.

Azt követően, hogy Bourdais és Vettel váltotta egymást az élen, a Ferrari duója, Felipe Massa és Kimi Raikkönen magabiztosan átvette a vezetést a közben élre ugró Alonsótól, aki mögött egy ezreddel lemaradva Hamilton következett a negyedik pozícióban.

Öt perccel a tréning vége előtt a BMW-k is megérkeztek, de nem úgy tűnt, hogy sikerült megtalálniuk a megfelelő beállításokat a francia ringre. Kubica a nyolcadik, míg Heidfeld a tizedik helyre kormányozta autóját a lágy gumikon, ezzel közrefogva a kilencedik pozícióban tanyázó Kovalainent.

A döntés azonban ismét az utolsó percekre maradt. A Ferrari duójától eltekintve, akik magabiztosan álltak az élen, mindenki kihajtott a pályára, hogy teljesítse utolsó gyorskörét. Érdekes, hogy a harmadik Alonso és a tizedik Heidfeld között mindössze három tized volt, ez is bizonyítja, mennyire szoros a mezőny.

Hamilton az edzés végén másfél tizedre megközelítve Raikkönent, felugrott a harmadik helyre, aki mögött a parádésan szereplő Jarno Trulli végzett a Toyotával a negyedik pozícióban. Alonso nem tudott javítani, így be kellett érnie az ötödik hellyel, miközben hatalmas csata zajlott a továbbjutó helyekért.

Sokáig úgy volt, hogy Heidfeld és Piquet is bekerül az első tízbe, ám Glock és Coulthard javított idején, ezzel kiszorítva a továbbjutó helyekről a már említett két versenyzőt. Az elmúlt futam győztese, Robert Kubica csak a tizedik lett, így éppen hogy csak bekerült a harmadik körbe.

A második etap után a következő versenyzők búcsúztak: Nelsinho Piquet (Renault), Nick Heidfeld (BMW-Sauber), Sebastian Vettel (Toro Rosso), Sebastien Bourdais (Toro Rosso), és Nico Rosberg (Williams).

Harmadik etap

Ahogy arra számítani is lehetett, a Ferrari versenyzői magabiztosan álltak az élre. Raikkönen egy tizeddel előzte meg Massát első gyorskörét követően, akit Alonso, Kovalainen, és Kubica követett.

A döntés azonban az utolsó percre maradt. A versenyzők kivétel nélkül feltetették autóikra az új gumikat, hogy eldöntsék a rajtsorrendet. Massa ugyan javított idején, de 4 századdal elmaradt csapattársa legjobbjától, aki így már nem is fejezte be utolsó gyorskörét, mert tudta, megszerezte a Ferrari 200. pole pozícióját a Forma-1-ben.

Hamilton a végén még bejött a harmadik helyre Alonso elé, ám a McLaren brit pilótája csak a tizenharmadik pozícióból vághat majd neki a holnapi futamnak, miután tíz rajthelyes büntetést kapott kanadai bakijáért.

Az ötödik helyen Trulli végzett a Toyotával, aki mögött Kovalainen, Kubica, Webber, Coulthard, és Glock sorakozott fel.

Francia Nagydíj, időmérő edzés:

 
 1. Raikkonen    Ferrari     1:15.133  1:15.161  1:16.449  16
 2. Massa        Ferrari     1:15.024  1:15.041  1:16.490  17
 3. Hamilton     McLaren     1:15.634  1:15.293  1:16.693  15
 4. Alonso       Renault     1:15.754  1:15.483  1:16.840  18
 5. Trulli       Toyota      1:15.521  1:15.362  1:16.920  19
 6. Kovalainen   McLaren     1:15.965  1:15.639  1:16.944  18
 7. Kubica       BMW Sauber  1:15.687  1:15.723  1:17.037  19
 8. Webber       Red Bull    1:16.020  1:15.488  1:17.233  18
 9. Coulthard    Red Bull    1:15.802  1:15.654  1:17.426  19
10. Glock        Toyota      1:15.727  1:15.558  1:17.596  24
11. Piquet       Renault     1:15.848  1:15.770            12
12. Heidfeld     BMW Sauber  1:16.006  1:15.786            14
13. Vettel       Toro Rosso  1:15.918  1:15.816            17
14. Bourdais     Toro Rosso  1:16.072  1:16.045            17
15. Rosberg      Williams    1:16.085  1:16.235            12
16. Nakajima     Williams    1:16.243                       9
17. Button       Honda       1:16.306                       9
18. Barrichello  Honda       1:16.330                       6
19. Fisichella   Force India 1:16.971                      10
20. Sutil        Force India 1:17.053                       9

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!